Élménydús kirándulás
Tanulmányi kirándulás keretében sok élménnyel és új ismerettel gazdagodtak az Őrsziget Népiskola 3–4. osztályos diákjai.
Napos időben indultunk jól megtervezett programunkra, miközben Burgenland dombos tájain át vezetett utunk. Kismartonban a gyerekek bepillantást nyerhettek a tartományi parlament munkájába. Megismerkedtek a politikai döntéshozatal folyamataival, majd titkos szavazással megválasztották az osztály „tartományi előljáróját”. Ezt követően négy pártot alapítottak különböző célok mentén, és nyílt szavazással döntöttek a legnépszerűbb projektjavaslatról – így testközelből tapasztalhatták meg a demokrácia működését.
Egy rövid buszos városnézés után a Kálváriahegyre érkeztünk, ahol meglátogattuk a Haydn-templomot. Megtekintettük Joseph Haydn méltóságteljes nyughelyét, a templom északi tornya alatt található mauzóleumot, majd végigjártuk a Krisztus szenvedéstörténetét bemutató egyedülálló stációkat.
A program következő állomása az Esterházy-kastély volt, ahol a gyerekek izgalmas múzeumlátogatás keretében bebarangolhatták az épület egy részét. Csodálatos műkincseket láthattak, és sok érdekességet tudhattak meg az Esterházy család életéről. A tárlatvezető egy játékos kincsvadászattal tette még élvezetesebbé a látogatást.
Ebédre egy diákunk nagymamája finom rántott húsos szendviccsel lepett meg minket – ezután újult erővel folytattuk a napot.
A tűzoltómúzeum különösen nagy élményt nyújtott, mivel diákjaink évről évre nagy lelkesedéssel vesznek részt a Safety-Tour versenyen. A gyerekek megismerhették a tűzoltás történetét és a tűzoltóautók fejlődését az elmúlt évszázadok során.
A nap méltó lezárása a Fraknó vár bejárása volt, amely tovább bővítette az Esterházy családról szerzett ismereteiket. A gyerekeket lenyűgözte a fegyvergyűjtemény és a hadászati kiállítás, de megismerkedhettek a korabeli konyhával és a napi élet más érdekes részleteivel is.
A nap végére sok értékes tudással és vidám élményekkel tértünk haza.