06.07.2022

Viszontlátásra és minden jót!

Felelős a tartalomért: Felsőpulyai Középiskola

A negyedik osztályosok színes műsorral búcsúztak el tanáraiktól és iskolájuktól. Számos szülő és rokon is élvezte a kellemes estét a Felsőpulyai Középiskola dísztermében.

A tanulók először rövid versekben mutatkoztak be az érdeklődő közönségnek. Majd visszagondoltak azokra az eseményekre, amelyek - a koronavírusjárvány ellenére - élvezetessé tették a négy iskolaévet. A vendégek képes bemutatón követhették a fejlődést az első osztályba izgatottan belépő kisiskolásoktól a konkrét jövőre vonatkozó tervekkel rendelkező fiatal felnőttekig. Az osztályképviselők ügyesen vezették végig a programot. Két zenész külön tapsot kapott: Elena szaxofonon bizonyította tehetségét, Dávid pedig zongorán nyújtott teljesítményével ragadta magával a közönséget. Ő számos zenei műfaj ismert dallamainak potpourriját adta elő.

Magedler igazgató úr sok sikert kívánt a diákoknak  a jövőre nézve, és beszédében egy olyan híd képét rajzolta fel, amelyet a szorgalom, a kitartás, az elkötelezettség és a szociális kompetencia egyvelege tart össze, és amelyen át vezet az út a jövőbe. A diákok köszönetképpen apró ajándékokkal ajándékozták meg tanáraikat, majd zárásként saját maguk által írt dallal búcsúztak el tőle.

Az ünnepség után a szülői munkaközösség büfére invitálta a búcsúzó egybegyűlteket. Kötetlen hangulatban, késő estig tartott a beszélgetés a Felsőpulyai Középiskolában eltöltött szép időszakról.