19.05.2022

Erasmus+ találkozó "Rob és én" Gran Canarián

A Felsőőri Népiskola (VS Oberwart) "Rob és én" Erasmus-projektje négy gyermeket és három tanárt jutatott el Gran Canariára. Itt egy spanyol iskola gyermekeivel és egy francia iskola 6 gyermekével és 5 tanárával közösen a "kódolás és robotika" témakörében folytattak tevékenységeket.

A gyerekek nagyon jól érezték magukat, együtt fociztak, röplabdáztak vagy épp fagyiztak. Jó hangulatban.együtt is étkeztek. Délelőttönként tanórákon vettek részt, délutánonként pedig az országgal és annak kultúrájával ismerkedtek meg. Eközben nemcsak a gyerekek tanultak sok új dolgot, hanem a tanáraik is. A spanyol partneriskola nagy tapasztalattal rendelkezik a kódolás terén; hiszen már a 3 éves gyerekek játékos formában és sok saját készítésű tananyag segítségével tanulják a stratégiai gondolkodást.
Az utolsó estén egy spanyol tanárnő azt mondta: "5 nap alatt többet láttatok az országunkból, mint egy turista 5 hónap alatt! A Gran Canaria-i iskola igazgatója így folytatta: "Diákjainkkal együtt tanultatok, velünk együtt étkeztetek, megkóstoltátok a jellegzetes ételeinket, megmutattuk nektek a kultúránkat, együtt énekeltünk, táncoltunk és nevettünk. Nem turistaként, hanem barátként ismerhettétek meg hazánkat. Ezt soha nem fogjátok elfelejteni!"
Ezek a szavak mélyen megérintették a felsőőrieket. Ezt a csodálatos egyhetes élményt az Erasmus+ és az e-Twinning program tette lehetővé.